A Keszthely központtal megrendezett OVTT keretében június 27-én, pénteken négyen indultunk útnak a tikkasztó melegben a hoteltől kölcsönzött kerékpárokkal.
A megfelelő kerékpárok kiválasztása viszonylag hosszú ideig tartott, majd a próbautak végeztével elindultunk a balatoni körkerékpár úton az óramutató járásával megegyező irányba.
Keszthely város szélén letértünk a kerékpárútról a Szendrey – telep felé, ahol megnéztük Szendrei Júlia szülőházát. Kellemes élményben volt részünk: tetszetős bejárat, park, szobor, és egyéb látnivalók fogadtak minket.
A belső helységet nem tudtuk megnézni, mert nem volt nyitva, de egyébként is hosszú út állt előttünk. Párszáz méterrel arrébb már a “Kaukázusi medvetalp” növények 2 – 2,5 méteres példányait csodáltuk.
A Pálhoki-patak partján kellemes tempóban haladtunk tovább déli irányba. A nemrégen épült esőbeállókat megnéztük és közbennézelődtünk.
Fenékpusztán a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén a Kis-Balaton Kutatóházánál megpihentünk. A tájékoztatók olvasása után már indulni akartunk, amikor megjelent egy hölgy és közölte velünk, hogy a kerékpárút táblával ellátott úton nem haladhatunk tovább, mert a park területére tilos a belépés.
Mivel kedvünk és erőnk is volt, visszafordultunk és a 76-os úton nyugati irányba, Sármellék felé tekertünk, közben a mellettünk elhaladó kamionok szele hűsített bennünket. A városba érve déli irányt vettünk és meg sem álltunk a “Hévíz-Balaton Airport” bejáratáig. “Megcsodáltuk” az elhagyatott katonai laktanya épületeit, melynek tetején kisebb erdő telepedet meg – gondolom álcázás végett.
A Zala-folyó hídján áthaladva megálltunk és egy kisebb öbölben ízelítőt kaptunk a Kis-Balaton madárvilágának élőhelyéről. Körülbelül 2,4 km után letértünk a “Saját felelősségre használható”, Kányavári-szigetre vezető útra.
A szigetre vezető híd lábánál megebédeltünk, majd körbejártuk a szigetet a kitaposott ösvényen. A kis öblökben a szocializálódott állatok (vadkacsa, vadliba, hattyú) is ebédszünetet éreztek, követelőzően közelítenek felénk.
Visszatérve a kerékpárjainkhoz egy kávézás után folytattuk utunkat Zalakomár felé – mivel a tervezett úton nem lehetett közlekedni. Zalakomár az a település, amelyet tanácsos elkerülni, vagy nagyon körültekintően kell közlekedni. Természetesen ezt utólag tudtuk meg. Beérve a faluba olyan kép tárult elénk, mintha valamilyen közösségi életforma kellős közepébe csöppentük volna. Az utcákon faárnyékokban fotelba ülve nézték a televíziót, gyerekek keresztül-kasul szaladgáltak az úton „csoki, csoki, csoki” kiabálásával, miközben majdnem felborítottak bennünket.
Kerékpárjaink gumijai nem a legjobb állapotban voltak és a meleg hatására kicsit eresztettek. A helyi benzinkútnál szerettük volna a levegőhiányt pótolni, de a benzinkút kezelője azt mondta, hogy csak akkor tud levegőt adni, ha visszamegyünk a falu elejére és ott valamelyik háztól kérünk tömlő csatlakozót. Ezek után úgy döntöttünk, hogy időt takarítunk meg. Irány a vasútállomás és vonattal elmegyünk Balatonszentgyörgyig.
Ezen a kb. 500 méteren is ért meglepetés minket: „kerékpárral behajtani tilos” kerékpárút balra, melynek hossza kb. 150 méter és vége, vissza az útra. Valamikor szebb időket is megélt állomáson egyetlen ajtó volt nyitva, melynek lépcsőjén ült egy hölgy. Nem tudtam róla eldönteni, hogy utas, vagy valamilyen kéregető személy lehet, végül kiderült, hogy Ő a forgalmi szolgálattevő.
Balatonszentgyörgyön kb. 1 kilométeres országúti kerékpározás után rátértünk a nagy balatoni kerékpárútra. Ekkor felvettem egy tempót, a túratársak visszajelzései alapján pár száz méteren tartható volt, nem maradt le senki. Csak Keszthelyen mondták, hogy gyorsan jöttem, de ugyanakkor örültek, hogy a 10 km távot szűk félóra alatt megtettük. A kerékpárok leadása után jutott idő a felfrissülésre és a strandolásra is vacsoráig.
Összességében, a résztvevők azt mondták, hogy kellemes volt ez a nap.
Molnár István
