AZ ORSZÁGOS VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓ TALÁLKOZÓK

A 40.éves könyvből:

Ezek a rendezvények jelentették 50 év óta a vasutas összefogás csúcspontját és az együvé tartozás szimbólumává váltak. Kezdetben szinte mindenki mindenkit ismert, nyilvánosan hangzottak el a gondok és örömök, egyetértés és kritika több száz fő jelenlétében. A vezetés sokat tanult a hozzászólásokból, és igyekezett javítani munkáján. De fordítva is állt a dolog: a résztvevő szakosztályok tagjai – a közös cél érdekében – együttműködést, a megszavazott határozatok végrehajtását és fegyelmet vállaltak még akkor is, ha ez némi többletmunkával, adminisztrációval járt. Gondolok itt elsősorban a jelentések határidőre történő beküldésére, a statisztikákra, a túrajelentések összesítésére és leadására. Kezdetben igen jelentős volt a sportminősítések száma, az MHK mozgalomban való részvétel és az eredményes versenyzés, hiszen a pénzt és közvetett támogatást e feltételekhez kötötték az 50-es években. Mi kezdetben a találkozókat használtuk fel e célok és feladatok megértetésére, elfogadására mindannyiunk javára.

Nem volt elhanyagolható a vasutas szabadjegy, vagy önköltségi jegy biztosítása sem, főleg a távoli túracélok elérése érdekében. A Szakbizottság nem tudott mással érvelni a MÁV vezetőinél, mint a minőségi sporteredményekkel, amelyeknek azután kedvező anyagi vonzatai voltak. Köztudott, hogy a sportegyesületek vezetői nem igen tekintették egyenrangú sportágnak a természetjárást, esetleg a kivívott tájékozódási verseny eredmények lágyították meg szívüket és nyitották meg pénztárcájukat. A turistáknak pedig soha nem ment olyan jól, hogy szállodákban lakjanak, vendéglőben étkezzenek, maradt tehát a turistaház, a hátizsák, a hazulról hozott elemózsiával. De mégis boldogok voltunk, takarékoskodtunk, hogy minden hétvégén túrázhassunk, evezhessünk, vagy éppen síelhessünk, kerékpározhassunk és járjuk a szép barlangok világát, egyben áhítozva a 3-4000-es csúcsok elérését.

Ezek a szándékok vezették az első időszak vezetőit, amikor minden országos találkozón szinte lelket öntöttek a nagyszámban megjelent tagságba és igyekeztek minél több kedvező lehetőséget biztosítani a túrázásához. Büszkén elmondhatjuk, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalóak: az egész turista társadalom figyelte a vasutas összefogás eredményeit, erejükhöz képest követték példánkat.

Most pedig soroljuk fel azt a 49 vasutas találkozót, melyet 1952-től 2002-ig rendeztünk több-kevesebb sikerrel az ország különböző pontjain elsősorban annak függvényében, hogy hol és mikor, hány embert lehetett viszonylag kultúráltan – iskolákban, sátortáborokban, kollégiumokban, kempingekben – elhelyezni és számukra még étkezési lehetőséget is biztosítani. Évek során a találkozók jellege is sokat változott. Az 50-es évek szervező-egységesítő törekvéseitől az autóbuszos mintatúrázáson és szép külföldi túrákon keresztül eljutottunk a nagy csillagtúrákig, teljesítmény és magashegyi utakig, a színes dia és mozgógép vetítésekig, melyek a közös élményeket elevenítik fel és kedvet adnak a többi szakosztálynak is a jó példák követésére, tapasztalatcserére. Pénz sohasem volt elég, mindig meg kellett alkudni és elégedni azzal, amit a MÁV a Szakszervezet Sportosztálya, no meg a tagság anyagi áldozatvállalása számunkra biztosított. Sok okunk azért nincs panaszra, mert a találkozókra, országos rendezvényekre mindig jutott pénz, a Szakbizottság ilyenkor zsebbe nyúlva járult hozzá a részvételi költségekhez. Köszönet illeti tehát mindazokat, akik a vasutas természetjáró ügyét megértették és segítették. Bízhatunk abban, hogy 40 év után végre önálló szövetséggé válva ez, a társadalmi munkában tevékenykedő szervezet mindent megtesz a tagság javára.