A bejárat a bázistól 200 méterre volt, ami nem sok, de függőleges irányban és a felszereléssel megpakolva kicsit szuszogósra sikerült. A hegyen egy különleges és ritka növény nő, a csodabogyó.
Majd kedvenc barlangászunk egy keskeny és apró résre mutatva közölte, na erre megyünk tovább. Többen felkacagtunk, mert viccnek véltük…aztán kiderült ez a “szülőcsatorna” és Károly mutatta…itt betolod a csípődet-kobak itt befér-két kéz kitámaszt-és becsusszansz…..majd eltűnt.
Kicsit pislogtunk, aztán nekiveselkedtünk. Hihetetlen milyen pici helyen be tud férni az ember. A túloldalon egy hosszú létrán lemásztunk egy kályhacső-szerű kürtőbe,majd beoldalaztunk egy hatalmas gyönyörű cseppkövekkel teli terembe. Itt egy édes mesét hallgattunk egy kisegérről, aki megkívánta a gazdasszony répáját és ezért a farkincájánál fogva lógatták fel. Ezt az eldugult szalmacseppkövek illusztrálták is.
Itt barlangászok épp feltárást végeztek. Búcsúzóul lekiáltottunk a visszhangnak, majd már rutinosan elindultunk vissza. Egy pihenőnél kipróbáltuk milyen az igazi sötét… pár perc lámpa nélkül, majd már ismerős terepen haladva újra kijutottunk a napfényre.
Nekünk ez volt az első ilyen típusú barlangtúra. Csodálatos és különleges élményben volt részünk. Örülünk hogy bepillanthattunk a barlangászok rejtélyes világába.
Köszönjük Vitéz Norbinak a szervezést és várjuk a folytatást.
Dobi Era
