Évek óta panaszként hangzik el a szervezők részéről, hogy a régebb nagy népszerűségnek örvendő Vasutas Kupa tájékozódási túraversenyen alig vagy egyáltalán nincs induló vasutas csapat.
A VTSZ vezetőség felvéve a szervezők által Kőszegen odadobott kesztyűt, miszerint igazán indulhatnánk a versenyen, gondolt egyet és úgy döntött, komolyan veszi a kihívást.
Az október 19-i ködös reggelen, nem kis meglepetésre megjelentünk az elnökségből hárman a nevezésre: Rósa László, aki már sok tájékozódási versenyen bizonyított, Molnár Angéla a fiatalítás jegyében és jelen sorok írója, aki 20 év kihagyás után vágott neki az íróasztal mellől a bozóttal tarkított terepnek.
Sikerült még egy vasutas csapatot toboroznunk, akik a Lokomotív TE – Cicőke csoport színeiben indultak, Ők már a terepen voltak, amikor mi megérkeztünk.
Meglepetést szerettünk volna okozni az indulásunkkal, ezért nem neveztünk előre. Sikerült is a meglepetés olyannyira, hogy a B kategóriás térkép már elfogyott, így térkép átrajzolással kezdtük a feladatsort, mondván, ha már lúd-legyen kövér CSAK B-ben indulunk. Ez szűk 6 km-en, a kiírás szerint 530 m szinttel- szerintünk így utólag lényegesen többel, 24 pont érintését jelentette, megoldandó feladatokkal tarkítva.
Áthidalva a kezdeti akadályokat, neveztünk és irány az erdő!
A hosszú kihagyás után, nem volt könnyű felvenni a tempót, de olyan ez a műfaj is, mint a biciklizés, nem felejthető. Az 5. pont körül már egészen belejöttünk és viszonylag jól vettük az akadályokat, amiből volt bőven a rendkívül szabdalt, bozótosokkal tarkított terepen. Megkockáztatom, néha szívatás határát súrolták a pontok elhelyezései és az iránymenetek, de az idő jó volt, a csapat kedvét nem szegték az akadályok, csörtettünk pontról-pontra, bozótban, erdőben, hegyen, völgyön.
A tempónk kissé „senior” kategóriás volt, így a megadott időt sajnos túlléptük, bármennyire is belehúztunk a végén. Ami számunkra mindenképp sikerélmény volt, az az, hogy az összes pontot fogtuk, egy technikai félrehúzással. Igazából ez is volt a titkolt célunk, mert azt tudtuk már az indulásnál, hogy tempóval nem biztos, hogy bírjuk majd.
Leszámítva a terep adottságai okozta kellemetlenségeket, a nyakunkra tekeredő szederindákat és vadrózsabokrokat így több hét távlatából elmondhatjuk, hogy jó ötlet volt az indulás. Kell néha egy-egy ilyen kihívás, ami után jó érzés ismét „csak” túrázni és élvezni az erdőt.
Sajnos a vasutas természetjárók tábora többségében már nem az a korosztály, akik egy ilyen verseny megpróbáltatásait vállalni tudnák. Jó lenne esetleg az elkövetkezőkben elgondolkodni egy senior kategória indításán, ahol a feladatok ugyanígy megvannak, de a pályakitűzés során figyelembe veszik, az idősebb korosztály teljesítőképességét.
Összességében elmondhatjuk, hogy egy kemény, komoly próbatételt jelentő verseny volt a Vasutas Kupa-ként is meghirdetett Köztársaság Kupa, az, hogy a szervezők szerint a résztvevők száma elmaradt a várakozástól, talán épp ennek is köszönhető.
Szentgyörgyi Magdolna
