VTSZ Őszi találkozó. Kőszeg, 2014 Szeptember 18–21. / A szombathelyiek szemszögéből

A 2014-es őszi VTSZ találkozó a Vasi Múzeumbarát Egylet Természetjáró Szakosztályának rendezésében Kőszegen került lebonyolításra.

A találkozóra az ország különböző részeiből 109 résztvevő érkezett. Tagtársaink két kategóriában voltak elszállásolva. Az „A” kategóriás szállás Kőszeg történelmi belvárosában, a Bencés Kollégiumban volt, a „B” kategóriás szobák pedig a Dr. Nagy László gyógypedagógiai intézet patinás épületeiben. (Ez volt Ottlik Géza „Iskola a határon” című regény helyszíne). Az étkezés az evangélikus szakközépiskola étkezdéjében került lebonyolításra.

Gazdag program várt a túra szerető tagtársakra. Szeptember 18-án a vonattal és busszal érkezőknek a szállás helyek elfoglalása után lehetőségük volt két turnusban kőszegi városnézésre, szakszerű vezetéssel. Az esti vacsora után Rábai Péter szakosztály vezetőnk megnyitotta a találkozót.

Képek a megnyitóról.

 

Minkét napon három – három (nagy, közép és kis) túra került levezetésre, kerékpártúrára is nyílott lehetőség, amelyen túratársaink Szeptember 20-án vettek részt. Szerencsénkre az időjárás is kedvezőre fordult, gyönyörű napos időben lehetett a gyalogolni, kerekezni.

 

Szeptember 19, Péntek.

19-én a nagy túra az DKK és OKT pecsétgyűjtő társainknak nyújtott lehetőséget arra, hogy a kék túra füzetjeikbe erről az országrészről be tudják gyűjteni az igazolást. A csapatot Urbán László vezette és Ruborits Sándor tagtársunk zárta le. Kőszegről Bozsokra busszal utazott a társaság. Létszám 35 fő volt. Útvonal: Bozsok (DKK pecsét) – Írottkő (OKT pecsét) – Hörmann forrás – Óháztető – Hétforrás (OKT pecsét)- Kálvária – Kőszeg útvonalon haladt. A táv 21 km, a szintkülönbség 740 m volt.

Képek Urbán Laci útjáról.

Ezzel egy időben DVSC-és tagtársaink túrát szerveztek Velem – Irottkő – Hörmann forrás – Velem útvonalon. Velük az Írottkőnél találkoztunk.

 

A középtúra résztvevői Süle Antal vezetésével a Kőszeg – Pogány völgy – Wiesinger major – Velem – Cák – Pogányok – Kőszeg vonalat járták végig. A táv 14 – 15 km, a szintkülönbség 260 m volt.

 

A kis túra résztvevői vonattal Rábai Péter vezetésével Kőszegfalvára utaztak, ahol az Ábért tavat körbejárva Kőszegdoroszlóra mentek. Innen az eredeti programtól eltérően buszra szálltak, majd Velem községet látogatták meg. Kőszegre Velemből pedig busszal érkeztek meg.

 

Péntek este lehetőségünk volt a volt katona iskola ( ma  Dr. Nagy László gyógypedagógiai intézet) kápolnáját és gálatermét megtekinteni.

 

Szeptember 20. Szombat

Ezen a napon a nagy túrát Karáth László tagtársunk vitte. Gyors felmérésem alapján kb 30 résztvevővel. A találkozón résztvevő társainkon túl szombathelyi természetbarátok is erősítették a csapatot. Laci útja Kőszeg – Andalgó – Rattesdorf (Ausztria)- Liebing – Paradicsomos – Sziklaforrás – Stájerházak – Vöröskereszt – Mohás forrás – Meszes völgy – Kőszeg volt. A tervezett táv 29 km. 560 m volt. Laci GPS-e az út végén 32 km-t és 460 m szintkülönbséget mutatott.

Képek Karáth Laci útjáról.

 

A középtúrát ismét Süle Antal vezette Kőszeg – Andalgó – Rattesdorf (Rőtfalva) – Hétforrás – Kincs pihenő – Kőszeg útvonalon. A táv 16 km a szintkülönbség 260 m. A túrán kb 30 fő vett részt. A túrán Szentgyörgyi Magdolna elnök asszonyunk és leánya, valamint Dr. Kormányos László elnökségi tag és fia is részt vettek a tagság fiatalítása jegyében.

 

A szombati kis túrát Urbán Laci vitte. Az út elején Rábai Péter, mint jó lokálpatrióta, csatlakozott hozzánk, aki bemutatta a kőszegi temetőben az itt eltemetett hírességek sírhelyeit. Ezután meglátogattuk az éppen nyitva lévő Chernel kertet. A kert megtekintése a mellette lévő látogató központtól elindultunk a Szultán kilátóhoz. A további utunk a trianoni kereszthez, majd a Kálváriához vezetett. A Kálváriától lejövet megtekintettük a korona őrző bunkert, ahol részletes felvilágosítást kaptunk a korona menekítésének történetéről. Az út 6 km / 140 m.

A rövid túra során találkoztunk a DVSC csapatával, akik a Szulejmán kilátó – Hétforrás – Kőszeg úton tettek túrát.

Képek a kis túráról és aznap esti záró eseményről   

 

A szombati napon került sor a kerékpáros túrára Ruborits Sándor tagtársunk vezetésével. Az útvonal Kőszeg – Rőtfalva – Rendek –  Léka – Glashütten és vissza volt. A távolság 40 km.

 

A vacsoránál Rábai Péter szakosztály vezető és elnökségi tag kiértékelte a napok eseményeit, majd Szentgyörgyi Magdolna beszélt az előttünk álló feladatokról.

 

Vasárnap reggel tagtársaink búcsút vettek Kőszeg városától, és reméljük élményekben gazdagodva, kellemesen elfáradva hazautaztak.

Urbán László