Vicinális túra az Észak-Dunántúli régióban: Gerecse hegység

Az egyesületünk által meghirdetett Vicinális Túrára az 1. számú vasútvonalat szemeltük ki utazásunk eszközéül. A helyszín kiválasztásának egyik oka az volt, hogy aznap rendezték szárligeti indulással az „Iszkiri” teljesítménytúrákat. A túrákra mind Nyugat-Magyarországról, mind a főváros felől túrázók százai érkeztek a kis településre a vonatokról.

A vonallal kapcsolatos ismereteink kibővítése céljából egyik túratársunkat, Csákvári Erzsébetet – a bicskei állomásfőnököt – kértem meg. A túrára 35 tagunk jött el és hallgathatta végig az állomásfőnök köszöntőjét, aki röviden felvázolta a vasútvonal történetét. Külön kitért arra is, hogy évtizedekkel korábban tőlünk néhány kilométerre vágták át a Gerecse egyik hegyét, hogy ez által lerövidíthessék a vasúti pályát Tatabánya irányába. A kiiktatott szakasz környékét egyébként egy januári túránk során jártuk be a túratársakkal.

A vasúti váróteremben megtartott ismertető a forgalmi irodában folytatódott, ahol tagjaink megismerkedhettek az ott zajló vezényléssel és a biztosító berendezéssel, melyek segítségével a vasúti dolgozók az óriási napi forgalmat lebonyolítják. A bemutatót kíváncsi tekintetek követték, majd túratársaink kisebb csoportokban elindultak az erre a napra betervezett különböző túratávokon.

Túravezetőink tagjainkat az „Iszkiri” teljesítménytúrák 10, 25 és 35 kilométeres szakaszain kísérték a Gerecsében, míg egy tagunk a 65 és egy a 100 kilométeres távot teljesítette. Gratulálunk a nem mindennapi teljesítményért! Egy további csapatunk a Vértesben túrázott: a Szárliget – Vitányvár – Várgesztes OKT szakaszt járta végig
Programunk a vicinális túrák hagyományaihoz híven valósult meg és a résztvevők élményekben gazdagon térhettek haza.

Csuka István