Vicinális túra a Nyugat-Magyarországi régióban: Káld és környéke

A szombathelyi Múzeumbarát Egylet Természetjáró szakosztályának tagjai Március 22-án a VTSZ által központilag kiírt Nyugat magyarországi régió hagyományos vicinális túráján vettek részt. A túra útvonala: Káld – Pusztalánc – Tornaji erdő – Hosszúpereszteg – Szajki erdészház (18 km).

A vonal, amely Sárvár állomásról indult és Zalabér állomásnál végződött 1968-ban került bezárásra.

A vonal állomásairól részletes információkat találni a honlapunkon az alábbi linken:

 INFO AZ ÁLLOMÁSOKRÓL

A baloldali képen látható a megszűnt vonalon járó motorvonat, de ilyen járt Sárvár és Bük között is. Jól felismerhetőek a mozdony tetején a motor hűtői. Annak idején mi csak Zalabéri expressznek hívtuk. Gyermekkoromban Vasárnaponként ezzel szoktunk a bajti elágazáshoz, illetve Sitkére utazni szüleimmel, testvéreimmel. Nyaranta pedig a szajki tó melletti úttörőtáborba. Így ez a túra egy kicsit tényleg nosztalgia túrának is számít.

 

A túravezető Karáth László tagtársunk volt.

 

A túra útvonalának kezdetét a terveknek megfelelően Szombathelyről Sárvárig vonattal, Sárvárról pedig Káld falut busszal közelítettük meg.

Sárvári vasút állomáson a sárvári és celldömölki tagtársaink csatlakoztak hozzánk.

A túrán résztvevők száma 32 fő volt. Az időjárás a túrához kiváló volt, napsütés enyhe széllel.

Utunk során a tavaszi dzsekik is lekívánkoztak rólunk.

 

Káld községet elhagyva a déli irányt véve követtük a kék túra útvonalat. Sajnos a régi vasútvonal egy része ma már szántóföld, a megállók romosak. Utunk, amely a kék sávon jelzésen haladt, nem érintette a néhai Pusztalánc major megállót, és Vashosszúfalut, de szép természeti környezetben, zöld rügyes fák között haladtunk Hosszúpereszteg felé. Hosszúperesztegen átkeltünk a 8-as számú fő úton, majd a falut elhagyva irányt vettünk a Szajki erdő felé. Utunk során megállapítottuk, hogy a tavasz visszavonhatatlanul megérkezett, a falvakban az udvarok, a kertek telis-tele voltak virágokkal, virágzó fákkal, bokrokkal. A Szajki tó és a hétvégi házak mellett elhaladva, szerencsére még a nyári szezon előtt nyitva volt egy vendéglátóhely, ahol leülhettünk, megebédeltünk, üdítő italunkat megittuk, boros poharainkat kiürítettük. Lementünk a tópartra is, ahol gyerekkorunkban tábor tűzet gyújtottunk, fürödtünk. A mai időkben is népszerű fürdőhely a tó.

 

Utunk végeztével, a menetrendszeri busszal Sárvárra utaztunk, ahol vonatra szállva hazaérkeztünk.

Urbán László

A beszámolóhoz tartozó linkek:

Urbán László képei

Karáth László képei