Tavaszi Csillagtúra – Visszajelzések

A Kiskunhalas központtal megrendezett Tavaszi Csillagtúrán 40 főtől kapttunk véleményt.

Fontosnak tartjuk résztvevőink visszajelzését, mert így – amennyiben megalapozott – a későbbiekben figyelembe tudjuk venni az elkövetkező programok szervezése során.

 

Kiskunhalas kapcsán amin változtatnának túratársaink:

 

– Az időjáráson
– Megpróbáltuk, de csak ennyire sikerült… 🙂

 

– Minden szinten hűtőt helyezzenek el
– Hűtő beszerzésen
– Ha lehetséges, a wc és fürdő lehet ne azonos szinten a szobákkal
– Arra törekszünk, hogy rendezvényeinket minél jobb ár-érték arányban tudjuk megrendezni. Szeretnénk ezt minél több tagtársunknak megadni, ezért olyan szálláshelyeket keresünk, ahol nagy létszámmal részt tudunk venni.
Erre általában kollégiumokban van lehetőség, melyek szinvonalát mi nem tudjuk befolyásolni.  A VTSZ nem tervez hűtőszekrényeket beszerezni, és azokat a rendezvényekre szállítani. Egy 4-5 napos találkozóra minden gyakorlott turista meg tudja oldani az étkezését, ilyenkor tesznek jó szolgálatot pl. a konzervek. Főtt ételt pedig minden nap végén biztosítunk résztvevőink számára.

 

– Szórólapok, térkép mindenkinek jusson. Turista magazin kellemes meglepetés volt
– Egy rendezvény során minimum 50, de az utóbbi időkben 100 fölötti lészámokkal tervezünk.
A Turinform irodákat minden esetben megkeressük szóróanyagokért, akik nincsenek ekkora készlettel ellátva. Bevett gyakorlat, hogy 10-20 db-okat sikerül szerezni, és többször megpróbálunk visszamenni további mennyiségekért, de sajnos gyakran a tagszervezetenként néhány db mennyiséget tudjuk csak biztosítani. A sokszorosítás plussz költségeket jelentene, mellyel a részvételi költséget nem növelnénk (sokaknál ezek az anyagok “szemét”ként a kukában kötnek ki.)
A Turista magazint igyekszünk a jövőben is résztvevőink számára biztosítani.

 

Örülünk azoknak a kedves túratársaknak, akik az alábbi hozzáállással, érzéssel és gondolatokkal utaztak haza:

Azt kaptam, amit vártam. Szépséget, jó túrákat, jó vezetést.
Nekem minden megfelelt, mert jól akartam érezni magam.

 

Köszönjük a dícsérő és ösztönző szavakat!

A baráti hangulat és a profi rendezés, szervezés a kecskemétiek és a VTSZ vezetőség részéről. Igaz, hogy ez már a részetekről természetes. Köszönjük az áldozatos munkátokat.
Flottul, rendesen szervezett volt. Az eső ellenére remekül sikerült minden. Dicséret illeti a kecskeméti szervezőket és a VTSZ rendezőit.
Nem tudnék rá választ. Annyira tökéletes szerintem az egész, hogy nincs min változtatni. Köszönjük, csúcs ahogy csináljátok!

Köszönjük az alábbi gondolatot:

Más alkalmakkor is jó lenne az itteni nagytúrához hasonló, tájfutók mintájára jelzés nélküli gyalogtúrákat rendezni, természetesen szakemberrel.

Oktatási jelleggel, túravezetők ösztönzése céljából a jövőben is tervezünk hasonló túrákat.
Szeretettel várjuk (gombász, erdész,..stb) “szakemberek” jelentkezését hasonló túrák vezetésére is! 🙂