Szanda – a Kis Vidéki Szakosztály szemszögéből

Az augusztusi Forrás találkozó a Cserhát egyik kis településén, Szandán került megrendezésre.

Az ott eltöltött négy nap alatt az időjárás kegyes volt, elkerülte a túrázókat az eső. Egy kis csapat, amely a nagy túrákat választotta, Ruszkainé Piroska vezetése alatt vágott neki a 24km-nek mind a két napon.

Amíg róttuk a kilométereket, hol száraz úton, hol  sarat dagasztva gyönyörködtünk a tájban és az augusztusi napsütésben.

A túrák végéhez érkezve az oázist is megtaláltuk mind a két napon, ahol egy pohár sör mellett célba érve az egész nap fáradalmait pihentük ki.

Köszönjük a túrákat Piroska!

Német Imre fényképei

Német Imre