Túraajánlatok 2014 augusztus 18

43. Forrás Emléktalálkozó – 2014. augusztus 7-10.

Az idei találkozó szervezésekor már a hely kiválasztásával igyekeztünk az eredeti helyszíntől nem nagyon eltávolodni, ugyanakkor lehetővé tenni újabb területek megismerését a résztvevőknek.

A fő program a kék túra folytatásának lehetőségét biztosította, mert azt a néhány évvel ezelőtti, kétbodonyi találkozón, Szandaváraljáig sikerült teljesíteni.

(tovább…)